Mondanám kapásból, hogy ennél azért egyszerűbb a konzulens élete: vannak feladatok, amiket meg kell csinálnia és kész. Akár könnyűek, akár nehezek, akár rokonszenvesek, akár nem. Ha kész, minden ok, ha nincs kész, az hiba. Az lenne csak a baj ezzel, hogy nem volna teljesen igaz. Igenis, hiába a pénzről szól az üzlet (igen, arról szól!), nekem magamnak sem elég, ha egy ügyfél vagy partner kifizet, hanem ahhoz is ragaszkodom a magam furán érzelgős módján, hogy elégedett legyen velem, sőt, gyakran ahhoz is, hogy kifejezetten kedveljen. El kell hát ismerjem, valóban emberek vagyunk, akik vágynak ilyesmire.

Annyi viszont bizonyos, hogy először a papírforma szerinti kötelezettségeknek kell eleget tenni: nekem szállítanom kell, az ügyfélnek fizetni, a konzulensnek teljesíteni. Ha üzletről van szó, akkor a legelső ezek kipipálása, és azután hozakodhatunk elő a lelkünkkel. Nekem is meg van a magam dolga, amit a userek rajongásért cserébe le kell tennem az asztalra: lezárult ugyanis a mikulás szavazás, és nekiláthatok a győztes "Kimenő levélhez egy attachment is kapcsolható legyen" új képesség megvalósításának. Nem mondom, hogy repesek tőle, mert Oracle9 pl/sql környezetből még csak hasonló funkciók sincsenek támogatva, így magamnak kell egy multi-partos mime levelet összeraknom valahogy. Ahogy te sem tudod milyen is az, hát én is se igazán, de biztos egyszerűbb lesz, mint egy harmonikus férfi-nő kapcsolatot éveken át fenntartani 🙂 Szóval hasítsunk, szeressük egymást, és pihenjünk kicsit. Küldöm ehhez Evetkének a magam férfiasan primitív módján ezt a régi Wreckless Erik számot, egyben köszönöm neki az év legszuggesztívebb posztját!

Melyik főnök-beosztott viszonyban nincsenek viták? Azt gondolom, mindenhol vannak, s ahol két makacs, karakán ember dolgozik együtt, ott ennek az esélye sokkal nagyobb. Nálunk valahogy ez is egészen speciális. Olykor válogatott sértéseket tudunk egymás fejéhez vágni, máskor viszont mint két szívós ökör, bekötve a szekér elé húzunk szó nélkül. Most éppen a válogatott sértések időszakában vagyunk, azt hiszem. De nem gond, hiszen minden évben van egy-két ilyen időszak. Idén ez a harmadik. Ez neked, drága olvasó, nem lehet lényeges, nekem azonban, aki ezt a blogot írom, kifejezetten fontos.

Akkor tudok ugyanis jól dolgozni, ha azt érzem, hogy a munkám a főnököm elégedettségét is kivívja.

Ilyenkor év végén összegez az ember lánya: honnan indultunk, milyen volt az idei év. Ha azt mondom, hogy ez volt a legsikeresebb, egyben a leghúzósabb évem az Alphánál, hidd el, valóban így is van. Rengeteget tanultam, még több hiányosságomra derült fény ebből adódóan. Egyszerűen annyi munka volt, hogy sokszor már a fejlesztéseket sem tudtam követni, amit Greg! elkövetett menet közben. Sokszor mentünk egymás mellett, sokszor kerültünk összeütközésbe, és bizony sokszor igaza volt. De a kakas csípje meg, azért én is ember vagyok, és néha nekem is igazam van. És az emberi kapcsolatokat kezelni kell. Nem működnek maguktól. Kérek szépen pilvaxot, mint régen, némi csapatépítést. De Tompika nélkül.

Amikor egy régi, kedves barát, aki egyben kolléga, távozik a cégtől – hiszem, hogy csak átmenetileg – nagyon nehéz a helyét kitölteni. Mérhetetlen bizonytalansággal tölti el az ottmaradókat a legkisebb konfliktus is. Ezért van, hogy most könnyebben borul a bili. Sajnálom.

Rengetegen választották az idén az Opteamust. Úgy tűnik, sikerült az ASP-vel egy olyan piaci rést kitölteni, amely csak arra várt, hogy felfedezzék. Hát íme, itt a megoldás, csak egy legalább ugyanilyen jövő évet kívánhatok!

Ahogy közeledik az évvége, az ember lányának egyre kevesebb hangulata van kimozdulni a lakásból. Ma különösen, mert momentán elég magas lázzal küzdok. Ez nem panasz, csak helyzetjelentés. Greg, aki mindig ott van, ha segíteni kell nekem, most ő is hamarabb kivonja magát a forgalomból. Tudom, hogy nem önszántából, de mégis olyan fura, hogy előrehoztuk a karácsonyi partit, hogy nem lesz ott az irodában az utolsó hetekben. Pedig Opteamus kapitánynak a fedélzeten van a helye. Még ha néha nagyon utálom is, döbbenetesen jó vele dolgozni.
Szóval itt van az évvége, kimerültek az energiatartalékok. Betegen és szomorúan kukucskálok ki a szobámból. Persze a kötelességeimmel tisztában vagyok, így délután befejezném a pandamacis opteamus, azt a különös másikat pedig előkészítem a napokban Gregnek. Mert mindenkinek opteamusolni kellene. Teljesen másképpen szocializálja a munkatársakat. különös, de jó.
No, ez elég kusza lett, ezért be is fejezem.

Vagyis inkább kitölti az életem. A betöltés. Nos, az Opteamus bevezetések során egyre kevesebb olyan ponttal találkozom, amikor segítségért kellene kiáltanom. Talán a listák és az interfészek készítése azok a témák, amelyek Greg! szakmai hátterét igénylik, amiket én nem tudok megoldani. A bevezetés többi része – függetlenül a megrendelőtől – általában nem veszélyesen bonyolult, illetve pontosan megfelelő szellemi és szakmai kihívást jelentenek.

Egy mumusom van kizárólag: az adatok excel táblából történő betöltése. A legrosszabb az volt, amikor egy cég több, hihetetlen kusza és egymást részben átfedő táblázatot adott. Mivel az volt az első olyan Opteamus munka, ahol egyedül végeztem a betöltést, az adódott nehézségeket – amikor éjszakákon át küzdöttem az adatok egységesítésével, kibogarászásával – természetesnek tekintettem. Csak a második-harmadik bevezetésnél kezdtem elmondani a problémáimat, majd Gregnek köszönhetően mostanra lényegesen egyszerűbb lett a dolgom. Tiszta sor, hogy mi az, amit átveszek, – pl. a fent említett exceleket tuti nem – , s mi az, amit még visszaküldök átrendezésre. Kedvenc példám sok-sok szempontból Somlaiéktól Zsóka, aki – túl a bevezetés precíz levezénylésén – szinte tökéletes táblázatokat küldött át. A fejléc és az adatok is pontosan megfeleltek a megbeszélteknek. És lám, nem maradt ki adat, nem kellett birkózni a sorokkal, betöltöttük a többezer jármű- és cégadatot  és a maratoni oktatások után már használhatták is a rendszert.

Leesett az első hó! Irány hóangyalkázni! 🙂 Hát persze, most, hogy itt a tél, egyértelműen az évvége, a karácsony jut az ember lányának eszébe. És ez persze nehezen egyeztethető össze a munkakedvvel. De bizony a hó elolvadt, így a karácsonyi hangulat is odalett, újra felvehetjük a tempót, irány az Opteamus.
Forródrót a felhasználóval, hogyan tudok neki új felhasználót felvinni, mi módon tudja a bejövő leveleit opteamusba továbbítani. Igen, ez a valóság, ebből állnak a hétköznapok. Aztán jön a hétvége, amikor a monotonná váló munka is elkezd hiányozni. Amikor hiányérzetem van, és eszembe jut, hogy ott van még Zsókának egy kérése, ami nem bonyolult, de még mindig nem oldottam meg. Szánom-bánom, odaülök a géphez és megcsinálom. Ez a nőci pedig küld egy emilt, hogy milyen kis ügyes vagyok. Hát igen, az ember könnyebben dolgozik, ha van visszajelzés. És nem arra van szükség, hogy agyba-főbe dícsérjenek a kedves Opteamus-felhasználók. Az az élmény, amikor elkezdenek "opteamusul" gondolkodni és jönnek az ötleteikkel, gyárják a cetliket, sorra hozzák létre a dolgokat. Kérem szépen, ez a sikerélmény, tessék örömöt okozni! 🙂

Meglehetősen furcsa, hogy az adatvédelmi szempontok igazándiból most először jönnek elő ilyen határozottan. Bár elképzelhető, hogy ennek a WWF alapítványi jellege az oka. Noha valószínűleg az egyéb gazdasági szervezeteknél sem lenne kevésbé fontos a felhasználók adatainak titkosítása.

Nem mondom, hogy ez a nagyon szigorú rend nem bonyolítja meg a bevezetést, de nem megugorhatatlan akadály. Inkább csak amolyan becses zsákmány, amelyet meglehetősen sokáig kell becserkészni, incselkedik, majd megegyezős egyezséggel hagyja magát elejteni. 🙂

Mostanában vált szokássá az is, hogy support-igényekkel nem a rendszerbe írnak egyesek, hanem rögtön telefont ragadnak. Persze régebben Zsókával és Péterrel is hasonló volt a helyzet, de ők mostanra annyira belejöttek az opteamusolásba, hogy akár felhasználói tanfolyamot is tarthatnának. Lényeg a lényeg, ez egyáltalán nem gond, sőt, öröm. Gyors és hatékony problémamegoldás. Aztán amikor túlnő rajtam a feladat, akkor jön Greg pajti és elvágja a gordiuszi csomót.