A tökéletes álláshirdetést úgy kell megfogalmazni, hogy arra az az egyetlen ember jelentkezzen, aki leginkább alkalmas a feladatra. (Az eredeti szatírában a jelöltnek nem csak hogy mérlegképes könyvelőnek kell lennie, de egy szál kötélen védőháló nélkül is át kell kelnie a szakadék felett, valamint ringbe kell szállnia egy profi boxoló ellen.) Magyarán: a jó hirdetés szándékosan és markánsan olyan kemény feltételeket támaszt, amin az alkalmatlanok eleve kiesnek, és egyáltalán mindenki, akivel csak a drága(!) időnket vesztegetnénk. Az álláshirdetéstől elvonatkoztatva, ez elgondolkodtatott. Vajon hatékonyabb-e az a marketing stratégia, ami tágabb körből próbál érdeklődőket vonzani (akik között óhatatlanul nagy számban lesznek vásárlóerő- és komoly szándék nélküliek), vagy inkább az álláshirdetések mintájára nagyon célzatosan csak a legjobb ügyfél megtalálására érdemesebb-e koncentrálni?
Te tudod a választ?
Azt hittem, már sose veszem hasznát az amerikai különleges kiképzésemnek. Mert hol is van Magyarországon olyan CRM rendszer iránt érdeklődő nagyobbacska cég, ahol ne egyetlen egyszemélyi vezetőt kellene meggyőzni a beszerzés hasznosságáról? Hol van olyan cég, ahol felsővezetők, középvezetők, tanácsadók kollektíven választanak szoftveres megoldást? Hát most végre találkoztam egy efféle rendes kihívással, ahol a tanultak szerint számtalan különböző embert kellett meggyőzzek az Opteamus előnyeiről, informatikust, íróasztalost, kereskedőt, középvezetőt, felsővezetőt, mindenkit. Nem kevés naptári hónapba, és nem kevés munkaórába került, hogy sikerüljön a dolog, de nyilván sikerült. Annak rendje és módja szerint alulmaradt az öltönyös és a kockásinges konkurencia is, és most ismét megmutathatjuk, hogy az Opteamus közepes vállalatméret esetén különösen erős. Egy 10-50 fős szervezet maximálisan tud profitálni az Opteamus csapatmunka képességeiből, és elérhető áron tud olyan testreszabási munkákat megfizetni, amelyeket fontosnak és praktikusnak gondol. Örvendezzünk!
Olvastam ezt a hamar legendássá vált "
Alvin Toffler a Hatalomváltás című könyvében írta az alábbi definíciót: "A hatalomnak három forrása van. Az erőszak, a gazdagság és a tudás. Az erőszak a legkevésbé rugalmas, a gazdagság rugalmasabb, de minden kétséget kizáróan a legmagasabb minőségű hatalmat a tudás adja… 
Igen jellemző különbség van az 1 eurós bolt kirakata és a Louis Vuitton bolt kirakata között. Amíg az egyikben millió bizbasz van kitéve, a másikban mindössze két táska (és egy pár cipő). Ugyanez a helyzet, ha összehasonlítom a Király utcai használt műszaki bolt portálját a Bang & Olufsen kirakattal. Esetleg nézd meg egy lepukkant kisvendéglő 10 oldalas sűrűn teleírt étlapját, és vesd össze a Gundel étlap néhány fogásával. Azt hiszem ez ugyanaz a jelenség, mint amikor az induló vállalkozás aprólékos és sokoldalas igénylistával keres egyfelhasználós CRM rendszert, míg a jólmenő vállalat kereskedelmi vezetője csak néhány kulcsfunkcióra kíváncsi. Nem arról van itt szó, hogy szegény ember vízzel főz, a gazdagoknak meg jódolgukban már mindegy mire költenek. Nem. Szemléletbeli különbségről van itt szó. Az eredményesen működő vállalatok (többek között) azért tudnak fejlődni és profitot termelni, mert már nem vesznek el a részletekben, és megtanultak a lényegre koncentrálni…
Ahányszor egy komoly érdeklődő meglátja az Opteamust, azonnal vadul elkezd ötletelni, hogy mi mindent szeretne vele azon túl csinálni, amire egy klasszikus CRM program képes. Van aki az időelszámolásokat, van aki a szabadság igényléseket, van aki kontrollingot és komplett könyvelést, van aki sajtófigyelési adatokat akar az ügyfél-adatok mellett tartani, mert azonnal látja, hogy az Opteamuban irtó kényelmesen tud mindenfajta adatot nem csak berögzíteni, de vissza is keresni, akár az irodából, akár otthonról, akár menet közben. Egy részről ennek nagyon örülök, mert ez a fajta izgalom nyilván a termék dícsérete, és az Opteamus nagyon is képes ilyen pluszfunkciókat is ellátni. Másrészről viszont kevésbé örülök, amikor a lelkesedés durván elfajul, és az emberi léptékű, megvalósítható tervek (és a szerződéskötés) helyett már arról beszélünk, mik az esélyei annak, hogy az Opteamust majd integráljuk a pénzüggyel, az ALPHA és a BRAVO részleg célprogramjaival, a gyártósorral, majd az irodaház beléptető rendszerével és a kerti pázsitot locsoló robotok automatikájával. Valahogy meg kellene tanulnom kezelni azt a pillanatot, amikor az érdeklődő elkezdi túlkombinálni a dolgot, és elszakad attól a realitástól, amit a szoftver és amit a pénztárcája elbír… Ötlet?
Elképzelem, ahogy az egyszeri férj lelkesen hazaállít ezzel a kis fejrehúzhatós maszkkal, hogy "édesem, nézd csak milyen izgalmas ajándékot hoztam, ma éjjel ezt vedd fel!". Minden valószínűség szerint nemhogy elismerést, de még vacsorát sem fog kapni. És nem fogja érteni. Pedig a változatosság menő – ezt minden képes magazin egybehangzóan állította – és ő annyira gondosan választott: 20 webshop választékából ez volt a legigényesebb bőrmunka, csodajó érzés ránézni, és főleg milyen praktikusan az a rögzítőkarika! Nem fogja megérteni, hogy az ő öröméhez ezt a maszkot valakinek viselnie is kell, és bizony annak a másik embernek a szemszögéből ezek az előnyök már nem is annyira nyilvánvalóak. A kimaradt vacsora talán megtanítja arra, hogy ennek a történetnek csak akkor pozitív a végkifejlete, ha minden résztvevő örömét leli benne.
Vidéki cégtulajdonos mondta atyai jótanácsként, miután ránézett a honlapunkra: "Jók ezek a mondások itt, de a MAGYAR VÁLLALKOZÓNAK NEM EZ KELL." Ezzel bizony gondolkodóba ejtett. Vajon mi kell a magyar vállalkozónak? Persze tudom a választ: több pénz. Írjuk ezt ki a honlapra öles piros betűkkel és csöcsös nővel? Ilyen egyszerű volna? Igen, ilyen egyszerű volna, ha saját magunknak nem lennének elvárásaink. De így – egyáltalán nem egyszerű ez a feladat. Sőt, nagyon is bonyolult. Hogyan mutassuk be az Opteamust minél több embernek úgy, hogy e közben ne váljunk vásári bohócokká, ne váljunk hasonlatossá a körúti cipőboltok végkiárusítást hazudó transzparenseihez, a gyors lefogyást és gyors meggazdagodást ígérő szórólapokhoz és a konkurencia vásári szólamaihoz? Mit mondjunk és hogyan mondjuk? Nem volt könnyű jó választ adni ezekre a kérdésekre, de azt hiszem végül parádésan sikerült. Lehet leellenőrizni – a régi helyen, de szebb csomagolásban, több tartalommal, és friss citromillattal 😀 😀 😀
Irigyelem a híres tibeti lámát, akihez messze földről érkeznek a tanítványok, hogy kérdezzék őt. A szertartásrend szerint a tanítvány felteszi a kérdését, a mester válaszol, majd a tanítvány a "köszönöm értékes válaszát" formulával elköszön tőle és hazamegy. Akiknek Opteamus rendszerünket megmutatom, azok egyáltalán nem mennek haza az első válaszom után, hanem rendre újabb és újabb kérdéseket tesznek fel, gyakran a kisgyerekhez hasonlatosan, akik minden válasz után újra és újra azt kérdik: miért 😉 Ez a hasonlat persze sántít, mert az én érdeklődőim nem azt kérdezik, hogy miért?, miért?, miért?, hanem azt, hogy és azt tudja hogy?, és azt tudja hogy?, és azt tudja hogy?
Opteamus BLOG 