Irigyelem a híres tibeti lámát, akihez messze földről érkeznek a tanítványok, hogy kérdezzék őt. A szertartásrend szerint a tanítvány felteszi a kérdését, a mester válaszol, majd a tanítvány a "köszönöm értékes válaszát" formulával elköszön tőle és hazamegy. Akiknek Opteamus rendszerünket megmutatom, azok egyáltalán nem mennek haza az első válaszom után, hanem rendre újabb és újabb kérdéseket tesznek fel, gyakran a kisgyerekhez hasonlatosan, akik minden válasz után újra és újra azt kérdik: miért 😉 Ez a hasonlat persze sántít, mert az én érdeklődőim nem azt kérdezik, hogy miért?, miért?, miért?, hanem azt, hogy és azt tudja hogy?, és azt tudja hogy?, és azt tudja hogy?
Egyre inkább úgy látom, hogy egy bizonyos készültségen túl teljesen mindegy, mennyit is tud a rendszer, a lelkes érdeklődők mindenképpen vérszemet kapnak és egyre merészebbeket kérdeznek egészen addig, amíg meg nem tapasztalják a végső korlátokat. 5 éve azt kérdezték, tud-e a rendszer figyelmeztetni a fontos eseményekre. Zavart a sok kérdés – megtanítottuk. Az után azt kérdezték, van-e naptár nézet a rendszerben. Zavart a sok kérdés – lett. Aztán azt kérdezték, van-e a naptárnak ilyen szűrője, olyan szűrője, és havi nézete is. Zavart a sok kérdés – lettek ilyenek. Aztán azt kérdezték, tudunk-e együttműködni külső naptárral is. Zavart a sok kérdés – kifejlesztettük az ICAL interfészes naptárközi kommunikációt. Lehet, hogy megállok, és a következő naptárra vonatkozó kérdés már nem fog zavarni 😀
Kezdetek óta vártam ezt a pillanatot, és a minap lám bekövetkezett! Arra már régóta van konkrét példám, hogy valaki a blog miatt sértődött be, és arra is, hogy valaki aggályosan botrányosnak tartotta egyik-másik posztot. Mostantól viszont arra is van konkrét példám, hogy valaki kifejezetten a pozitív döntésének egyik okaként nevezte meg e blog létét és tartalmát. Mindig is azt reméltem, hogy a puszta áron, és a puszta funkciókon túl egy igazi vevőt érdekel az is, hogy kivel köt üzletet… Köszönöm!
Hát akkor 
Igazából nagyon kevés termék van, amelynek annyira nem számít a minősége, hogy megérné belőle a budget noname márkát megvásárolni. Az olcsó papírzsepi kidörzsöli az orrot, az orka kóla borzasztó ízű. Még amiről elsőre azt hiszem, hogy nem kell belőle minőségi, azzal is rendre ráfaragok: az olcsóbbik nylon szemeteszacskó például olyan vékonynak bizonyult, hogy szerteszét szakadt már egy harmad szemeteskosár tartalmától.
Persze. Lehet húzni az időt, de nem biztos hogy érdemes. Illetve rossz a szórend. Biztos, hogy nem érdemes. Egy kiéheztetett, pattanásig feszült férfi már bizonyosan csak saját magára fog koncentrálni, ha végre-valahára testközelbe kerül. A túl hosszúra nyúlt várakozás megtöri a lendületet, erodálja a rokonszenvet, megöli a kapcsolatot, még mielőtt szárba szökkent volna. Mégis, miért hezitál a nő, és miért hezitál a potenciális ügyfél? Nem érzik magukat elég felkészültnek a vágyaikhoz? Elfogytak az erőforrásaik? Nem hiszik, hogy nekik is jó lesz? Segítek: jó lesz…
Nézem ezeket a klasszik crm rendszereket – több menüpont és rublika van rajtuk, mint egy Boeing utasszállító cockpitjén. Példának okáért: minek olyan mező, hogy a "visszautasítás oka"? Magyar viszonyok között (és különösen a saját eladási tapasztalatok alapján) a visszautasítás oka MINDIG az, hogy a szoftver PÉNZBE KERÜL. Hogy több pénzbe kerül, mint amennyit az érdeklődő hajlandó lenne kifizetni. És akinek most elsőként az jut eszébe, hogy túl drágák vagyunk, vagy hogy bénák vagyunk abban, hogy a szoftver (amúgy forintban is jól mérhető) hasznát kidomborítsuk, azoknak álljon itt egy nagyon jellemző (a valóságban is elhangzott) párbeszéd:
Bármennyire is önállóak vagyunk a munkavégzésben és úgy gondoljuk, hogy saját tempókban mi magunk is jól be tudjuk osztani a feladatainkat, hamar rájöhetünk, hogy nem mindig van így. A kereskedelmi oldal erre nagyon jó példa. Ahogy az Opti egyre népszerűbb és ismertebb, úgy növekedett meg a megkeresések száma nálunk is (örömünkre). S lássuk be, hogy vannak feladatok amik nagyon is jól számonkérhetőek. Visszakereste, felhívta, elküldte és még sorolhatnám. Ideje volt nálunk is, hogy kipróbáljuk ezt. Hamar beigazolódott, hogy amikor ez a modul bekerült még látványosabb, ha valaki ezeket a kötelezettségeket halogatja. Hiszen vannak dolgok amiket a napi munkamenetbe kell beilleszteni – jó néha bepréselni -. Nyilván vannak köztünk azok akik szigorú munkarendet tudnak tartani és a nap elején elhatározva jut a feladatainak a végére. És hát vagyunk néhányan azok, akiket néha el tudnak sodorni a napi történések. Egy-egy alkalommal még érthető lehet egy-egy napos csúszás, de rendszeresen már mi magunkat sem tudjuk becsapni, hogy mi milyen jól végezzük a dolgunkat…
"-Szóval az úgy van, Bunny öcsi, hogy ha odamész egy tölgyfához vagy egy szaros szilhez vagy mihez, tudod, egy olyan böszme állathoz, aminek vaskos, széles törzse van, meg egy csomó óriási gyökere, amik lenyúlnak a földbe, meg sok vastag ága, ami mind csupa levél, naszóval ha odamész egy ilyenhez és megrázod, akkor mi történik?… Hát nyilván kurvára nem történik semmi!… Állhatsz ott és rázhatod akár egész nap, csak annyit érsz el vele, hogy megfájdul a karod. Világos? … Ha viszont odamész egy nyamvadt, kiszáradt, elcsesződött kis fához, aminek már sorvad a törzse, a pár megmaradt levele meg veszettül kapaszkodik az ágakon, és átkarolod a fát és a lelket is kirázod belőle, ahogy ebben a szakmában mondani szokás, akkor rögtön lehullanak a szaros levelei! Vili?… Na szóval, a baszom nagy tölgy az a gazdag csávó, a vékony kis fa pedig egy csóró fasz, akinek nincs egy ruppója se. Veszed az adást?" 
