Igen, itt van az idei Golden Blog, és az idén nem csak kívülről nézzük, hanem be is nevezünk ahogy kell. Tavaly ez sajnos kimaradt részünkről – mivel akkortájt még nem is léteztünk – most viszont nagyon is igen. Amíg (Evetke cikizős forrásával szemben) van aki a "corporate blogging egyik hazai gyöngyszemének" titulált minket, addig nagyon is látom értelmét a nevezésnek. Kérdés csak az, hogy az IT blog vagy a Tanácsadói blog kategóriában induljunk, ami messze nem triviális, hiszen informatikai tanácsadó társaság volnánk, teljes cégnevünk is "Alpha Consulting 1996 Számítástechnikai Tanácsadó Kft." ugye. Némi töprengés után a tanácsadói kategória mellett döntöttem, hiszen ez a blog nem az informatikai technológiáról magáról szól, hanem sokkal inkább egy konkrét termékről, egy megoldásról.
Ezekkel a kategorizálásokkal amúgy is csak a nehézség van. Ki tudna bekategorizálni minket kettőnket? Evetke révén siránkozós csajsziblog vagyunk, részemről pedig egyre inkább szakmamentes vegytiszta szórakoztató blogba megyünk át. Most viszont, hogy komoly versenyre készülünk a többi tanácsadó bloggal, ideje, hogy kicsit ráerősítsünk a szakmaiságra. Momentán az a jótanács jut eszembe, hogy:
lányok, sose higgyetek a fiúknak, amikor azt mondják: "majd vigyázok" :)))
Mi tagadás, oka volt, hogy nem írtam az elmúlt időszakban. Egyrészt egy számomra fontos forrás cikinek minősítette a blogot, így, ebben a formában. Másrészt mosolyszünet volt. Mert sokszor úgy tűnik, egyszerűbb nem megbeszélni a dolgokat. Aztán ha sok ilyen nem megbeszélt kisebb-nagyobb dolog összegyűlik, valószínűsíthető, hogy eljön a pillanat, amikor egy egészen apró dolog miatt borul a bili. Megtörtént. Borult. Összevesztünk. Természetesen írásban. Majd homokba dugtuk azt a bizonyos fejet. Most lóg a levegőbe egy fagyizós ajánlat, ami talán a megoldást kínálja, de a hétvégén annyi minden volt, hogy esély sem volt egy ilyen zaklatott témába belevágni. Pedig még a jövő hét végéig muszáj lesz megejteni a nagy beszélgetést. 
Régen határozottan ragaszkodtam a szövetnadrág, fehér ing és nyakkendő kombinációhoz, mind magam, mind minden konzulensünk esetében, akik ügyféllel találkoznak. Mostanra ebből engedtem már valamennyit, mert meglepő módon maguk az ügyfelek is sokkal sportosabban öltözködnek, mint azt valaha is gondoltam volna. A minap például volt egy kis lelkiismeret furdalásom, ahogy a Nick Cave koncertet követően öltönyben ugyan, de kékre festett hajjal látogattam meg az ismeretlen társaság ismeretlen pénzügyi igazgatónőjét. Bizonytalanságom csak az első pillanatig tartott, amikor is elém toppant a huszonkevés éves, durván szőkített, rövidhajú, szűk fekete ruhácskába és szegecses övbe öltözött tárgyalópartnerem. Másnap már sokkal bátrabban választottam szines inget az addigra kicsit lilásba forduló hajszínemhez, de aznapi igazgató vendégem ismét túltett rajtam rózsaszín pólójában és korallszinű mokaszinjában :))) Harmadnapra azért visszacsináltattam a normális hajszínemet, makulátlan fekete zakót és fekete nyakkendőt vettem, felcsatoltam a fekete bőrszíjas Swarovski órámat – így aztán meg is kaptam a velem szemben felsorakozott féltucat nyakkendő nélküli igazgatótól, hogy milyen szokatlanul elegáns vagyok 😦 A tegnapi munkaebédhez Tündével már csak szürke nagyvárosi terepszínű shortban és hozzávaló vékony us army álcakabátban ugrottam ki, és ezúttal teljes volt az egyezés – ő ugyanis fehér ujjatlan trikóban és kisvakond jellegű kék halásznadrágban és érkezett. Micsoda világban élünk…
A minap beszélgetésbe elegyedtem egy számomra kifejezetten szimpatikus fiatalemberrel. Ez már magában is fura, mert mostanság ritkán kötök új ismeretségeket. Az viszont kifejezetten frusztráló volt, hogy amikor ott tartottunk, hogy hol dolgozom, mondtam, hogy á, biztos nem ismered a szoftvert, ami a cégünk terméke. Mondta, hogy azért kiváncsi volna rá, melyik az:mondtam, Opteamus. Erre rávágta kedves főnököm nevét, majd azt is közölte, hogy ismeri a blogot. Még jó, hogy ültem. Részemről a döbbenet, majd gyors témaváltás. Utálom, ha ennyire összeérnek a szálak.
Nem tudom miért, de mostanában egyre többször elgondolkodom a "mire is vágyom most igazán" kérdésen. Meglehet, hogy szegénységi bizonyítvány, de rendre arra jutok, hogy egy kellemes hegyvidéki szanatórium csendjére vágyom. Két szabad, telefon- és emailmentes hétre, ahol senki által nem zavartatva megcsinálnám azokat az Opteamus körüli munkákat, amikkel elmaradásban vagyok. Nem biztos hogy ez normális késztetés, asszem ezt hívják munkamániának. Meggyőződésem, hogy a rutin hétköznapok egyszerűen nem alkalmasak a kreatív, minőségi munkavégzésre, és ennek a meggyőződésemnek egyenes következménye, hogy a szigorúan vett munkaidőn kívül sem állok le. Sőt. A szívemnek igazán kedves feladatokat csakis ilyenkor veszem elő. Asszem beteg vagyok. Workaholic.
Ismét az emberi hang szól: kevés a rendelkezésre álló 24 óra. Jelenleg két bevezetés fut párhuzamosan, bármikor szólhat egy harmadik megrendelő, hogy namosteljöttapillanat, induljunk neki, így aztán a blogírás is elmaradt. Greg is, Evetke is a munka frontján tevékenykedik. 
Ami azt illeti, én is nyakig benne vagyok a munkában, az pedig mindig jót jelent. Sokadszorra vettem észre magamon, hogy egy új bevezetés kapcsán felmerülő igények inspirálnak a legjobban. Egy-egy új bevezetés kapcsán képes vagyok akár évek óta halogatott fejlesztéseket is azonnal megcsinálni, amelyeket addig alacsony prioritással fektettem. Alien fejtegette egyszer valahol, hogy a pornószakma is az újdonság varázsán alapszik, mindig a legújabb sztárok a legizgalmasabbak. Effajta hatásmechanizmust figyeltem meg magamon is. Persze le lehetne ezt úgy is vezetni, hogy ugyanaz a kérés súlyosabb, ha egy új bevezetés sikere múlik rajta, mintha "csak" egy jól működő helyszín komfortját növeli – de ez csak belemagyarázás lenne. Nincs mit tenni – az új mindig izgalmasabb. E miatt persze nem kell aggódniuk a régi ügyfeleknek, mert az új fejlesztések jellemzően teljesen általános és mindenki által kihasználható új képességként kerülnek bele a szoftverbe. Bárki is inspirál, mindnyájan profitálunk belőle 😉
Joggal kaptam feddést – most éppen – szeretett elöljárómtól, ugyanis hetek óta nem írtam a blogra. Kivételesen ez nem valamiféle lázadás vagy konfliktus megtestesülése. Egyszerűen annyi minden történt mostanában, hogy elfelejtettem eme kötelezettségemnek eleget tenni. 
… jegyezte meg teljesen spontán Borcsa, akinek a minap mutattam meg, hogyan ismeri fel az Opteamus a magyarul ragozott szövegeket. Neki ez nem volt akkora újdonság, mert maguk is magyar nyelvi szótövező fejlesztésen dolgoznak, de a nyitóoldal kinézete mégis megragadta. Roland barátunk is mondta már, hogy nála egy hírlevél tipikusan olvasatlanul a kukában végzi, de a miénk egyszerűen tetszik neki, így mégis beleolvas 🙂 Mindig örülök, amikor effajta pozitív visszajelzést kapok, mert nagyon is tudatosan terveztük meg a termék, a 
Bizony, közeledik a május, amikor hőn szeretett ISO auditorunk ismételten ellátogat hozzánk,felteszi szigorú kérdéseit, mi pedig Greggel pajkosan összekacsintva sorra megválaszoljuk azokat. Persze a pajkos összekacsintás csak azután jöhet, hogy túlestünk a kötelező körökön: pénzügyi adminisztráció, munkaköri leírások, papíralapú dokumentumok – az a néhány, ami még van – bemutatása. 
Opteamus BLOG 