Struccolunk

Mi tagadás, oka volt, hogy nem írtam az elmúlt időszakban. Egyrészt egy számomra fontos forrás cikinek minősítette a blogot, így, ebben a formában. Másrészt mosolyszünet volt. Mert sokszor úgy tűnik, egyszerűbb nem megbeszélni a dolgokat. Aztán ha sok ilyen nem megbeszélt kisebb-nagyobb dolog összegyűlik, valószínűsíthető, hogy eljön a pillanat, amikor egy egészen apró dolog miatt borul a bili. Megtörtént. Borult. Összevesztünk. Természetesen írásban. Majd homokba dugtuk azt a bizonyos fejet. Most lóg a levegőbe egy fagyizós ajánlat, ami talán a megoldást kínálja, de a hétvégén annyi minden volt, hogy esély sem volt egy ilyen zaklatott témába belevágni. Pedig még a jövő hét végéig muszáj lesz megejteni a nagy beszélgetést.

Sokat gondolkodtam, mi az alapvető oka annak, hogy jobban felzaklatnak a kisebb munkahelyi konfliktusok. Arra jutottam, hogy a távmunka sok szempontból jó, de a problémák forrását is jelenti egyben. Mert noha napi kapcsolatban vagyok a munkatársakkal, mégsem vagyok jelen látható valómban. Ettől előbb-utóbb kívüállónak érzem magam, sokkal inkább, mint belsősnek. Azt hiszem ez a gondok fő forrása.

Seráfütty. Most kicsit skizo állapot van: noha kicsit még tart a mosolyszünet, dolgozni kell. És ez felülír mindent. Mert elsősorban a munka a fontos, arra kell koncentrálni, a személyes ügyek csak másodlagosak. Nő vagyok, ez sokszor nehézség számomra a munkám során. Jó konzulens vagyok, ez viszont előnyös helyzetet teremt a legkiéleződöttebb helyzetekben is. Greggel dolgozni kihívás. Gondolom velem is. 🙂

Akkor most kérném a kívánságműsorban az Aerosmith egyik számát! köszi.