Felpörögve

Joggal kaptam feddést – most éppen – szeretett elöljárómtól, ugyanis hetek óta nem írtam a blogra. Kivételesen ez nem valamiféle lázadás vagy konfliktus megtestesülése. Egyszerűen annyi minden történt mostanában, hogy elfelejtettem eme kötelezettségemnek eleget tenni.
Legközelebb gyártok is magamnak egy todo cetlit és felveszem az aktuális listámra. 🙂 Hohó, ismét előjött az ismétlődő kérdés, amit éppen a minap tettem fel neked, Greg, emlékszel?
Hogy mi is történt mostanság? Elsősorban kitavaszodott. Ez férfiakra és nőkre nézve egyaránt bezsongással jár, legalábbis nekem határozottan úgy tűnik. Én speciel zsongok. 🙂
Fürdőszoba-profilú megrendelőnk fejlesztéseket kért, valamint az eddig használt rendszerrel való összekapcsolást. Ezt – a feladatokat igazságosan leosztva – sikerrel megoldottuk.
Közben jött egy szentendrei cégtől megrendelés, őket örömmel elvállaltam, úgyis vágytam a szabadba. Zötyögtem a héven, sétáltam a friss levegőn és hihetetlenül gyors bevezetést tudhatok félig a hátam mögött. Azért csak félig, mert az excelek betöltése és némi csiszolgatás még hátra van. Egyébiránt nagyon jól állunk. Elfoglalt ember az ottani igazgató, ám ennek megfelelően pörög is az agya elég sebesen. Igazán flottul, lényegre törőn tudunk mindent megbeszélni. Élmény ez a munka.
Jut eszembe, jövő héten ISO audit. Mindent előkészítettünk, jöhet Zoltán.

Közzétéve: gergelyhoppan

Én vagyok az Opteamus rendszer büszke apukája.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: