Opteamus rendszerünkhöz kezdetektől fogva olyan adatbázist használunk, aminek meg sem kottyan az a pár tízezer cég, amit egy klasszikus magyar ügyfél tárolni akar egy CRM rendszerben. A mi Oracle adatbázisunknál milliós nagyságrend alatt nemigen kell aggódni a teljesítmény miatt, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell rá nagyon odafigyelnünk. Az Oracle adatbázisok hangolása olyan összetett feladat, hogy vannak szakemberek, akik csak és kifejezetten ezzel foglalkoznak – és mondanom sem kell, hogy pazarul megélnek ebből a szaktudásból. A mi esetünkben a hangolási feladat különösen nehéz, mert amíg egy klasszikus CRM rendszer csak a jóelőre bedrótozott ügyeket, cégeket, embereket, feladatokat és számlákat tudja kezelni, addig a mi Opteamusunk tetszőleges, akár az ügyfél által definiált adattípusokat is kezelni tud. Könnyen előfordulhat, hogy egészen másfajta típusú, egészen másfajta arányú, és egészen másfajta számosságú adatokat kell kezelnie a rendszerünknek, mint amire számítottunk, de a kódunknak és az adatbázisunknak szélsőséges helyzetben is hasítania kell.
A hangolás nagyon férfias művelet. Ahogy a sámán belehergeli magát az aktuális varázslásba, úgy hatalmasodik el az emberen a gyorsítás magasztos feladata. A tuning specialista mindig a szűk keresztmetszetre, a relatív legnagyobb problémára koncentrál, és azon töprengve, küszködve, próbálkozva eljut a megoldásig, hogy aztán szembesülhessen a következő legnagyobb problémával, és így tovább, egészen addíg, amíg az adrenalin, a koffein és a taurin ébren tartja a lendületet. Aztán egyszer csak nem megy tovább, lecsukódik a szem, és aznapra vége, a jól végzett munka nagyon is látható, mérhető tudatában lehet bezuhanni az ágyba…
Kezdetek óta vártam ezt a pillanatot, és a minap lám bekövetkezett! Arra már régóta van konkrét példám, hogy valaki a blog miatt sértődött be, és arra is, hogy valaki aggályosan botrányosnak tartotta egyik-másik posztot. Mostantól viszont arra is van konkrét példám, hogy valaki kifejezetten a pozitív döntésének egyik okaként nevezte meg e blog létét és tartalmát. Mindig is azt reméltem, hogy a puszta áron, és a puszta funkciókon túl egy igazi vevőt érdekel az is, hogy kivel köt üzletet… Köszönöm!
Hát akkor 
Igazából nagyon kevés termék van, amelynek annyira nem számít a minősége, hogy megérné belőle a budget noname márkát megvásárolni. Az olcsó papírzsepi kidörzsöli az orrot, az orka kóla borzasztó ízű. Még amiről elsőre azt hiszem, hogy nem kell belőle minőségi, azzal is rendre ráfaragok: az olcsóbbik nylon szemeteszacskó például olyan vékonynak bizonyult, hogy szerteszét szakadt már egy harmad szemeteskosár tartalmától.
Persze. Lehet húzni az időt, de nem biztos hogy érdemes. Illetve rossz a szórend. Biztos, hogy nem érdemes. Egy kiéheztetett, pattanásig feszült férfi már bizonyosan csak saját magára fog koncentrálni, ha végre-valahára testközelbe kerül. A túl hosszúra nyúlt várakozás megtöri a lendületet, erodálja a rokonszenvet, megöli a kapcsolatot, még mielőtt szárba szökkent volna. Mégis, miért hezitál a nő, és miért hezitál a potenciális ügyfél? Nem érzik magukat elég felkészültnek a vágyaikhoz? Elfogytak az erőforrásaik? Nem hiszik, hogy nekik is jó lesz? Segítek: jó lesz…
Nézem ezeket a klasszik crm rendszereket – több menüpont és rublika van rajtuk, mint egy Boeing utasszállító cockpitjén. Példának okáért: minek olyan mező, hogy a "visszautasítás oka"? Magyar viszonyok között (és különösen a saját eladási tapasztalatok alapján) a visszautasítás oka MINDIG az, hogy a szoftver PÉNZBE KERÜL. Hogy több pénzbe kerül, mint amennyit az érdeklődő hajlandó lenne kifizetni. És akinek most elsőként az jut eszébe, hogy túl drágák vagyunk, vagy hogy bénák vagyunk abban, hogy a szoftver (amúgy forintban is jól mérhető) hasznát kidomborítsuk, azoknak álljon itt egy nagyon jellemző (a valóságban is elhangzott) párbeszéd:
Bármennyire is önállóak vagyunk a munkavégzésben és úgy gondoljuk, hogy saját tempókban mi magunk is jól be tudjuk osztani a feladatainkat, hamar rájöhetünk, hogy nem mindig van így. A kereskedelmi oldal erre nagyon jó példa. Ahogy az Opti egyre népszerűbb és ismertebb, úgy növekedett meg a megkeresések száma nálunk is (örömünkre). S lássuk be, hogy vannak feladatok amik nagyon is jól számonkérhetőek. Visszakereste, felhívta, elküldte és még sorolhatnám. Ideje volt nálunk is, hogy kipróbáljuk ezt. Hamar beigazolódott, hogy amikor ez a modul bekerült még látványosabb, ha valaki ezeket a kötelezettségeket halogatja. Hiszen vannak dolgok amiket a napi munkamenetbe kell beilleszteni – jó néha bepréselni -. Nyilván vannak köztünk azok akik szigorú munkarendet tudnak tartani és a nap elején elhatározva jut a feladatainak a végére. És hát vagyunk néhányan azok, akiket néha el tudnak sodorni a napi történések. Egy-egy alkalommal még érthető lehet egy-egy napos csúszás, de rendszeresen már mi magunkat sem tudjuk becsapni, hogy mi milyen jól végezzük a dolgunkat…
"-Szóval az úgy van, Bunny öcsi, hogy ha odamész egy tölgyfához vagy egy szaros szilhez vagy mihez, tudod, egy olyan böszme állathoz, aminek vaskos, széles törzse van, meg egy csomó óriási gyökere, amik lenyúlnak a földbe, meg sok vastag ága, ami mind csupa levél, naszóval ha odamész egy ilyenhez és megrázod, akkor mi történik?… Hát nyilván kurvára nem történik semmi!… Állhatsz ott és rázhatod akár egész nap, csak annyit érsz el vele, hogy megfájdul a karod. Világos? … Ha viszont odamész egy nyamvadt, kiszáradt, elcsesződött kis fához, aminek már sorvad a törzse, a pár megmaradt levele meg veszettül kapaszkodik az ágakon, és átkarolod a fát és a lelket is kirázod belőle, ahogy ebben a szakmában mondani szokás, akkor rögtön lehullanak a szaros levelei! Vili?… Na szóval, a baszom nagy tölgy az a gazdag csávó, a vékony kis fa pedig egy csóró fasz, akinek nincs egy ruppója se. Veszed az adást?" 
Ó, pedig milyen könnyen indult. Időhúzás és bevezető szócséplés nélkül le tudtam ülni egy helyi géphez, csont nélkül installáltam az instant klienst, kérdezősködés nélkül másodikra megvolt a jelszó is, és a webdavot is tíz perc alatt térdre kényszerítettem. Mint kés a vajban. Halkan meg is jegyeztem magamnak, hogy igen, nemhiába x év tapasztalata és verejtéke, kell lennie ilyen napoknak, amikor ennyire flottul megy minden. Mint az asztronomikon sugara a mélyűrben, úgy ragyogott fel a böngészőben megjelenő nodemanager felülete. Innen már csak pár perc önelégült mosolygás, és fel is tolom az új verziót, ahogy mindig, mindenhol. Kis hatásszünet. Aztán kicsit hosszabb hatásszünet. Aztán párhuzamos ablak, session monitor. Dolgozik vagy halott? Kill. Restart. Recompile. Monitor. Kill. Talán az NLS? Törlés. Újra. Alertlog. Trace. Recseg ropog a szerver, lelki szemeimmel látom, ahogy kínjában ide-oda pakolja a memóriaszeleteket. Növekednek a számlálók, zakatol a gép, ennyi olvasási és számlálási művelettel már egy marsutazás minden adatát kiszámolhatta volna ez az ócskavas. Elátkozott internal hiba lesz ez, akárki meglássa, hogy dőljön össze a redwoodi irodaház. Egyszerűen n e m t u d o m mi történik odabenn, és az se biztos, hogy valami történik egyáltalán. Kézzelfogható eredményt, vagy hibaüzenetet akarok, de azonnal, e helyett a nyomorúságos mechanikus árnyékbokszolás helyett. Most kéne kiszállni. Itthagyni mindent és hazafelé menet befizetni Szandrához és Viviennhez egy kis pihenésre, aztán másnap visszajönni. Nagyobb fegyverek kellenek ide, talán ha nálam lenne a full forráskód, a debugger, és a kínai szoft… 
Opteamus BLOG 