Nem is emlékszem pontosan, hogyan hangzott a meghatározás anno, de a lényeg, hogy eddigi egyetlen kettesben töltött – mindmáig emékezetes – vacsoránk, azaz fagylaltozásunk során valami szívós, ám logikás vadnyugati emberkének titulált engem az én kedvenc főnököm. Igen, most – szokás szerint – ismét jóban vagyunk, s olyan ritkán látom, hogy néha komolyan hiányzik. DeBővebben: “A megállíthatatlan cowboy – új fejlesztés”
Kategória tár:Egyéb kategória
Ultrasearch!
Az Opteamus CRM bemutatóimnak rendre van egy olyan pontja, ahol a nézők már jól látják a szoftverben rejlő erőt és lehetőséget, és már a saját szervezetükön belüli konkrét felhasználhatóságon gondolkoznak. Ilyenkor sok okos felvetés mellett néha elhangzik a következő hülye kérdés is: "És… az Opteamus ugye csak azokban az adatokban tud ilyen ügyesen keresni, amiketBővebben: “Ultrasearch!”
Szemantikus web az irodában
Többen figyelmeztettek már, hogy az Opteamus-szal mi is feltaláltuk a web 3.0-t, épp utoljára a webisztán egy cikke után tette ezt egy lelkes kommentező. Az ott kialakuló diskurzus már nekem is annyira magas volt, hogy késztetést éreztem a lényeget egyszerűen megragadni… A szemantikus web ideája (majdnem utópiát írtam), az volna, hogy strukturáljuk a web tartalmát,Bővebben: “Szemantikus web az irodában”
Aki tudja, csinálja…
… aki nem, az meg előad róla :))) Az Oracle Felhasználók Évi rendes Konferenciáján, a HOUG-on elfogadták előadásomat, ami ezúttal nem magáról az Opteamusról, de még csak nem is valamilyen trükkös Oracle technológiáról, hanem éppen erről a blogról fog szólni. Három, vagy négy éve nem jelentkeztem előadással, egyszerűen nem volt semmi igazán izgalmas, amiről beszélhettemBővebben: “Aki tudja, csinálja…”
Tutornak lenni
Érdekes, ha nem írok a blogra egy hétig, akkor máris balhé van. Ha a főnök nem ír, akkor csak sok dolga volt. Persze tudom, helyzetünkből adódik a különbség. Talán bevonjuk az új kolleginát is, aki az irodában tétlenkedik, hátha van kedve megosztani velünk s barátainkkal a gondolatait. A minap egy nagyobb cégnél – mondhatni szuperfelhasználónknálBővebben: “Tutornak lenni”
Ez+AZ
Nehéz dolog, amikor az ember lányának a főnöke emberként is szimpatikus, ha sokmindenről tudnak beszélgetni egymással. Ilyenkor mindig ott lóg a levegőben, hogy ebből csak a baj lesz. De persze az sem volna jobb, ha maximum a munkáról diskurálnánk egymással. Szóval nehéz ügy ez. Nemrégiben volt a napja, hogy négy éve dolgozom az Alphánál. NégyBővebben: “Ez+AZ”
Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni…
Az útépítő és a bolti eladó álmában vélhetően nem épít utat és nem áll a pult mögött, hanem úgy felejti el a munkáját, ahogy letelt a munkaideje. Nekem gyakorlatilag folyamatosan jár az agyam, és akkor sem szűnik meg dolgozni az Opteamus témán, amikor "civilben" vagyok. Lelkes felhasználóink és élesszemű kritikusaink folyamatosan vetnek fel megoldandó problémákatBővebben: “Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni…”
Helyzetjelentés
A minap találkoztam Hellerkével, aki évekig erősítette az Alpha csapatát. Azt mondta, hogy szerinte Gregnek és nekem lételemünk, hogy néha csatákba bonyolódjunk egymással, ez viszi előre a munkánkat. Egy kis feszültség szerinte nem árt, inkább használ. Érzésem szerint nincs igaza, de mivel tapasztaltabb és bölcsebb, lehet, én nem látom jól a dolgokat. Mindenesetre most, hogyBővebben: “Helyzetjelentés”
Valentin napra
Javában tart még a párbaj – tegnap a legjobb három közé jutva ismételhettem meg a bemutatómat, immáron minden érintett munkatárs és a cégvezető előtt. A show végére magamat is teljesen belelovalltam a sikeres bevezetésbe, és ezen a ponton talán meglepő, de számomra nagyon is jólismert érzésem támadt. Akármilyen racionális, célratörő, öltönyös nyakkendős ravasz vén rókaBővebben: “Valentin napra”
Opteamus todo workshop
Aki hallja, adja át! Greg legújabb ötletrohamának következtében jövő szerdán 2008.február 13-án 18.00 órára, laza kis bemutatóra és beszélgetésre hívjuk az érdeklődőket a Benczúr utca 14 szám alatti irodánkba. A probléma, amelyet a FŐNÖK megfogalmazot, a következő: Magam is mindennapos Opteamus felhasználó vagyok, és a minap azt vettem észre, hogy hiába minden, egy valamit mégBővebben: “Opteamus todo workshop”
