Nehéz dolog, amikor az ember lányának a főnöke emberként is szimpatikus, ha sokmindenről tudnak beszélgetni egymással. Ilyenkor mindig ott lóg a levegőben, hogy ebből csak a baj lesz. De persze az sem volna jobb, ha maximum a munkáról diskurálnánk egymással. Szóval nehéz ügy ez. Nemrégiben volt a napja, hogy négy éve dolgozom az Alphánál. Négy éve nyúzzuk egymást Greggel, ugyanilyen hosszú ideje nyüstölöm az Opteamust.
Emlékszem, az elején Greg sokszor lejött hozzám az irodába, úgymond különórákat adott Oracle alapokból. Hej, de milyen jó is volt az. Bizony, sokat tanultam már akkor is. Aztán jöttek a tanfolyamok, amiket házinyúlként végigültem, most már sokminden ragadt rám az ott elhangzottakból.
No, sorolhatnám még az élményeket, de a jelenben is sokminden érdekesség történik. Ha minden igaz, szerdán már én is a listakészítés beavatotjai között leszek. CSütörtökön és pénteken pedig újabb felhasználói csoportoknak adhatom át megszerzett tudásomat. Mindig halálra izgulom magam. Aztán megy, mint a karikacsapás. Meglátjuk. Majd beszámolok élményeimről. Elnézést, nem tudok olyan szakmai lenni, mint Greg.