Feje tetejére állt ez a világ, tudom jól már régóta. Mostanában például a múltból válik jelen. Az a traktoros cég, azok a nyomdák, azok az irodaházkezelők és egyéb társaságok, akik tavaly húzták halasztották a szoftver vásárlást, és inkább csak bájos aszisztensemet figyelték egy-egy bemutató közben – nos ők szinte mind visszatértek és viharsebesebesen üzletet kötöttekBővebben: “Időzökkenés”
Címketár:opteamus
Dobókocka vagyok
Kezd elegem lenni abból, ahogy természet anyácska kénye kedve szerint játszadozik velem. Jól emlékszem például arra a délelőttre, amikor éppen szerződés aláírása közben voltam egy építőipari ügyfelünknél, miközben csöngött a telefonom. Újság szerkesztőségéből hívtak szomorúan, hogy sajnos a tegnapi bemutatóm nagyon kevéssé volt meggyőző és sokkal többet vártak tőlem. Mit tesz Isten, egy évvel későbbBővebben: “Dobókocka vagyok”
Férfimódra praktikusan
Már megint ezen lovagolok, de hát mit tegyünk, ha maga az élet inspirálja ezt a blogot. Kész a szép új öltönyöm – épp ilyen. Szépen karcsúsított mindenhol, nem arra van kitalálva, hogy telepakoljam a zsebeit, sőt, úgy érzem az a jó, ha még a kezemben sincs semmi, ha viselem. Ez arra van tervezve, hogy kényelmesenBővebben: “Férfimódra praktikusan”
Lapát, LEGO, CRM
Mennyivel egyszerűbb dolga van annak, aki lapátokat ad el. Lapát és lapát között nem sok különbség van, aki lapátot akar venni, pontosan tudja, hogy mire és hogyan akarja majd használni azt. Kicsit is összetettebb terméknél, például már a LEGO játékoknál is, sokkal bonyolultabb a helyzet. A klasszikus kis kockákból bármit lehet építeni. Innentől kezdve vannakBővebben: “Lapát, LEGO, CRM”
Kedvezményes kedvezmény ingyenesen!
A mai napig értetlenül állok az előtt, amikor a lelkes érdeklődők a szerencsés végkifejlet felé közeledvén megkérdezik, hogy mégis, mennyivel adnánk olcsóbban a rendszerünket… Ha azt kérdeznék, hogy milyen mértékben adhatnának csereárut, arra szívesen válaszolnék – az korrekt megállapodás ha portéka és ellenérték párban állnak. Ha azt kérdeznék, hogy bele tudnánk-e férni X összegbe, mertBővebben: “Kedvezményes kedvezmény ingyenesen!”
File csatolás mobilról
Nagyon bosszantó, amikor Apple kütyün csatolni akarok az Opteamus crm rendszerbe egy fényképet, és a Safari browser csak ezt a megnyomhatatlan Choose File gombot tudja produkálni. Nos, ha minden jól megy, őszre ennek vége, és az új IOS 6 már szépen fel fogja ajánlani a fényképek mappa tartalmát. Minden jóra fordul kedveseim, csak szépen kiBővebben: “File csatolás mobilról”
A könnyű nap tegnap volt
Úgy emlékszem, mintha nyáron egy pici pihenő szokott volna lenni. Ilyenkor az érdeklődők és az ügyfelek is egy kicsit le szoktak lassulni, ki-ki vonják magukat a forgalomból. De nem idén. Mintha minden szervezet, minden igazgató a rendcsinálás, az építkezés lázában égne, és ennek egyre többször az a vége, hogy csörög a telefonom. Rég nem látottBővebben: “A könnyű nap tegnap volt”
Vissza a gyökerekhez
Ahogy telik-múlik az idő, egyre többet tudunk meg magunkról és a világról. Jobban tudjuk, mire vágynak ügyfeleink, mire kíváncsiak potenciális ügyfeleink, és miben vagyunk jobbak konkurenseinknél. Ennek megfelelően ismét újraterveztük weboldalunkat (Opteamus CRM rendszer), amely külsőségekben a gyökerekhez nyúl vissza, tartalmában pedig új tapasztalataink alapján alaposan kiegészült. Sokkal több konkrétumot, minta képernyőket, és érdekesebb témákatBővebben: “Vissza a gyökerekhez”
Sajnos nincs erre most pénzem
Standard Opteamus CRM rendszerünkben nincsen olyan mező, hogy Visszautasítás oka. Aki kéri, annak persze szívesen beállítjuk ezt is, de tapasztalataim szerint erre magyar viszonyok között nekünk semmi szükségünk nincsen. A mi CRM szoftverünk rendre lenyűgözi szinte minden érdeklődőnket, és akik visszautasítanak minket, mind egyetlen ok miatt utasítanak vissza, bár ezt a lehető legkülönbözőbb és legmókásabbBővebben: “Sajnos nincs erre most pénzem”
Opteamus HELPDESK bemutató
Szeretem látni, amikor a tervek szerint megvalósulnak a dolgok. Amikor a sok apró részletből kialakul a komplett végeredmény. Ahogy a hosszú napokon át kiválasztott és meghívott vendégek megérkeznek, ahogy pipa kerül a kiprintelt vendéglistán a nevük mellé, ahogy behozzák a forró kávét, ahogy a pontosan megkomponált bemutató-forgatókönyv mondatai élőben elhangoznak, ahogy a bevitt adatok egymáshozBővebben: “Opteamus HELPDESK bemutató”