Dobókocka vagyok

Kezd elegem lenni abból, ahogy természet anyácska kénye kedve szerint játszadozik velem. Jól emlékszem például arra a délelőttre, amikor éppen szerződés aláírása közben voltam egy építőipari ügyfelünknél, miközben csöngött a telefonom. Újság szerkesztőségéből hívtak szomorúan, hogy sajnos a tegnapi bemutatóm nagyon kevéssé volt meggyőző és sokkal többet vártak tőlem. Mit tesz Isten, egy évvel későbbBővebben: “Dobókocka vagyok”

Férfimódra praktikusan

Már megint ezen lovagolok, de hát mit tegyünk, ha maga az élet inspirálja ezt a blogot. Kész a szép új öltönyöm – épp ilyen. Szépen karcsúsított mindenhol, nem arra van kitalálva, hogy telepakoljam a zsebeit, sőt, úgy érzem az a jó, ha még a kezemben sincs semmi, ha viselem. Ez arra van tervezve, hogy kényelmesenBővebben: “Férfimódra praktikusan”

Relatív sebesség

Izgalmas kihívás egy bonyolult informatikai rendszert nem csak precíznek, de gyorsnak is megalkotni. A rendszer és benne tárolt adatmennyiség egyre növekszik, folyamatos feladat az állandó gyorsítás – amit nagyon nem mindegy, hogyan csinálunk. Vegyünk például egy 95% alapossággal megtervezett és kivitelezett rendszert, aminek a teljesítményét sikerül duplájára növelni, azaz felgyorsítani (mondjuk pusztán a processzorok, vagyBővebben: “Relatív sebesség”

Komoly ügyek

Ez itt egy Massey Fergusson 8000-es modell, a szántóföldek szörnyetege, simán elhúzza a hatos ekét is. Nem véletlenül támaszkodom neki mosolyogva – éppen a forgalmazó cégnek mutatom CRM rendszerünket. Egy ilyen monstrumot (és bármilyen nagy értékű terméket) eladni nem egyszerű, nem gyors, nem pár lépésből álló, és nem lineáris folyamat. Aki ilyeneket árul, annak nemBővebben: “Komoly ügyek”

Tenni, csinálni

Olvastam mostanában néhány cikket, amikben az állt, hogy az ország általános gazdasági válsága mögött valójában az eddig is elmaradott régiók további lecsúszása áll, a jól prosperálók viszont továbbra is talpon vannak, sőt, tovább fejlődnek. Ez meglehetősen összevág a januári statisztikánkkal, mert váratlan fordulattal számos olyan régi barátunk is felbukkant, aki tavaly még húzta-halasztotta a crmBővebben: “Tenni, csinálni”

Már megint új év

Új év, új naptár, frissen hegyezett Faber Castell ceruzák, új lendület. Ügyfelekkel, barátokkal kezet rázva és elbeszélgetve – sajnos csak nagyon kevesen tudtak kellemes és eredményes óévről beszámolni. Az idei évet illetően sem vár senki csodát – a mi ügyfélkörünkre ez nem jellemző – ugyanakkor mindenki készen áll odatenni magát, hogy a lehetőségeiből kihozza aBővebben: “Már megint új év”

Nem, köszönöm!

– Segíthetek? Kérdezik a mosolygós eladók, ahogy karácsony előtti terepszemlét tartva sétálok a boltokban. Nem köszönöm – válaszolom szintén mosolygósan. Csak nézelődöm, nem áll szándékomban most és itt vásárolni. Ritkább esetben: nem áll módomban most és itt vásárolni. Persze ha egyértelmű vásárlási szándékkal (és teli pénztárcával) lépek be egy boltba, nem hogy elfogadom, de kifejezettenBővebben: “Nem, köszönöm!”

Lapát, LEGO, CRM

Mennyivel egyszerűbb dolga van annak, aki lapátokat ad el. Lapát és lapát között nem sok különbség van, aki lapátot akar venni, pontosan tudja, hogy mire és hogyan akarja majd használni azt. Kicsit is összetettebb terméknél, például már a LEGO játékoknál is, sokkal bonyolultabb a helyzet. A klasszikus kis kockákból bármit lehet építeni. Innentől kezdve vannakBővebben: “Lapát, LEGO, CRM”

Örömhír ez nekünk!

A következő olyan érdeklődőknek, akik még idei bevezetést szeretnének, sajnos nemet kell majd mondanom. Különös tekintettel a decemberi szabadságolásokra, és a futó munkákra – egyszerűen nem fér bele több munka az idei évbe. A decembert normális módon pihenéssel fogjuk tölteni, és higgyétek el, ez mindnyájunknak jobb lesz így. A konzulensi munka nem olyan, mint azBővebben: “Örömhír ez nekünk!”

Táska nélkül

Újra és újra elcsodálkozom azokon az öltönyösökön, akik az irodaházak tövében falkába verődve üdvözlik egymást, vagy éppen búcsúzkodnak. Ebben önmagában nem lenne semmi különös, én is csak a kezükben szorongatott, és jól láthatóan degeszre tömött bőr aktatáskákon ámulok el. Vajon mi lehet benne? Miért van szüksége 5 kilónyi felszerelésre a XXI.században egy üzletembernek? Papírokkal vanBővebben: “Táska nélkül”