Work hard

Érdekes, hogy az alkotói válság ismert fogalom, míg ennek ellentettjére nincs is jó kifejezésünk. Pedig szükségem volna rá, mert idegesítően hosszú szünet után ismét nagy kedvem van izgalmasabb feladatokat megoldani. Lehetőségeim hálaistennek számosak, azt se tudom hirtelen, hogy melyik kedves régi ügyfél igényét vegyem előre, és melyiket kárhoztassam várakozásra. Az elmúlt napokat mindenesetre a hirdetéskezelőBővebben: “Work hard”

Vetünk és aratunk

Nem is tudom hanyadik kávét iszom már, mégis alig tudom az autót a két szaggatott fehér vonal között tartani. Aratásra megyünk, most készültünk el azzal a szép CRM rendszerrel, ami segít majd hatalmas traktorokat és öntözőrendszereket eladni a helyieknek. Maga a bevezetési munka klasszikusan rövid volt, ahogy a döntéshozatal viszont klasszikusan hosszú. Ez egyrészről zavar,Bővebben: “Vetünk és aratunk”

Időzökkenés

Feje tetejére állt ez a világ, tudom jól már régóta. Mostanában például a múltból válik jelen. Az a traktoros cég, azok a nyomdák, azok az irodaházkezelők és egyéb társaságok, akik tavaly húzták halasztották a szoftver vásárlást, és inkább csak bájos aszisztensemet figyelték egy-egy bemutató közben – nos ők szinte mind visszatértek és viharsebesebesen üzletet kötöttekBővebben: “Időzökkenés”

Relatív sebesség

Izgalmas kihívás egy bonyolult informatikai rendszert nem csak precíznek, de gyorsnak is megalkotni. A rendszer és benne tárolt adatmennyiség egyre növekszik, folyamatos feladat az állandó gyorsítás – amit nagyon nem mindegy, hogyan csinálunk. Vegyünk például egy 95% alapossággal megtervezett és kivitelezett rendszert, aminek a teljesítményét sikerül duplájára növelni, azaz felgyorsítani (mondjuk pusztán a processzorok, vagyBővebben: “Relatív sebesség”

Komoly ügyek

Ez itt egy Massey Fergusson 8000-es modell, a szántóföldek szörnyetege, simán elhúzza a hatos ekét is. Nem véletlenül támaszkodom neki mosolyogva – éppen a forgalmazó cégnek mutatom CRM rendszerünket. Egy ilyen monstrumot (és bármilyen nagy értékű terméket) eladni nem egyszerű, nem gyors, nem pár lépésből álló, és nem lineáris folyamat. Aki ilyeneket árul, annak nemBővebben: “Komoly ügyek”

Lapát, LEGO, CRM

Mennyivel egyszerűbb dolga van annak, aki lapátokat ad el. Lapát és lapát között nem sok különbség van, aki lapátot akar venni, pontosan tudja, hogy mire és hogyan akarja majd használni azt. Kicsit is összetettebb terméknél, például már a LEGO játékoknál is, sokkal bonyolultabb a helyzet. A klasszikus kis kockákból bármit lehet építeni. Innentől kezdve vannakBővebben: “Lapát, LEGO, CRM”

Kedvezményes kedvezmény ingyenesen!

A mai napig értetlenül állok az előtt, amikor a lelkes érdeklődők a szerencsés végkifejlet felé közeledvén megkérdezik, hogy mégis, mennyivel adnánk olcsóbban a rendszerünket… Ha azt kérdeznék, hogy milyen mértékben adhatnának csereárut, arra szívesen válaszolnék – az korrekt megállapodás ha portéka és ellenérték párban állnak. Ha azt kérdeznék, hogy bele tudnánk-e férni X összegbe, mertBővebben: “Kedvezményes kedvezmény ingyenesen!”

CRM rendszernél is gyorsabban

Nem tudom mi történik mostanában. Véget ért a válság? Én volnék egyre rutinosabb? Esetleg az Opteamus crm rendszer új képességei találkoztak szerencsésen az érdeklődők igényeivel? Netán rendszerünk régi képességei értékelődtek volna fel mostanában? Akárhogy is, a közelmúltban több olyan gyors és komoly üzletkötésem volt, ami hamarabb lezajlott, mintsem a saját CRM rendszerünkben ledokumentáltam volna. EeeeeztBővebben: “CRM rendszernél is gyorsabban”

Szabadság mobillal

Bár még csak augusztus van, mégis a kéthetes nyaralás már csak nagyon kellemes emlék számomra. Ha csak tehetem két hét szabadságot veszek ki, szerintem ennyi idő alatt lehet igazán feltöltődni. Nyaralás előtti igyekszem minél jobban előre dolgozni, amennyit csak lehet – persze mindannyian tudjuk jól, hogy nem lehet… Notebook-ot nem vagyok hajlandó vinni, mert akkorBővebben: “Szabadság mobillal”

File csatolás mobilról

Nagyon bosszantó, amikor Apple kütyün csatolni akarok az Opteamus crm rendszerbe egy fényképet, és a Safari browser csak ezt a megnyomhatatlan Choose File gombot tudja produkálni. Nos, ha minden jól megy, őszre ennek vége, és az új IOS 6  már szépen fel fogja ajánlani a fényképek mappa tartalmát. Minden jóra fordul kedveseim, csak szépen kiBővebben: “File csatolás mobilról”