Laptopot ugye sose hordtam, aktatáskát sem, filofaxot vagy jegyzettömböt viszont igen. A Moleskine Lego noteszei most ezt is parádésan leegyszerűsítették – mostantól ezzel az aprósággal és a telefonommal megyek mindenhova. Arra a három gondolatra, amit egy-egy alkalommal felírok, ez bőven elég. A kis beépített lego pedig még mini játszótérnek is kiváló lenne, ha unalmasabb helyen vagyok, bár ez elég ritka helyzet a magamfajtánál. Szóval mostantól sem táska, sem laptop, sem nagy kockás jegyzetfüzet, üres kézzel érkezem, és csak a zsebemben lapul a telefon és ez a drágaság.
Szerintem elegánsabb 🙂
Néhány éve valóságos dömpingje volt az új CRM rendszereknek. A Minicrm Wolf féle legendás marketingje nem csak a kisvállalkozók, de a kis szoftverfejlesztők fantáziáját is megmozgatta. Hirtelen mindenki úgy érezte, CRM rendszert kell fejlesztenie. Egyszerű feladatnak látszódott. Úgy tűnt – elég ha az ügyfelek adatlapját kezeli a rendszer, meg még a hozzájuk tartozó telefonhívásokat árajánlatokat és szerződéseket, aztán ezzel készen is vagyunk. A grafikus csinál hozzá szép ikonokat, a marketingesek pedig bombasztikus kamuszövegekkel behirdetik az egész magyar neten, mint az újat, a népszerűt, a sikerest, a rugalmast, a kreatívat. Mostanra mindenki számára kiderült – ez a dolog nem ennyire egyszerű. A CRM rendszerek feladata nem csupán (de még csak nem is elsősorban) a puszta nyilvántartás. A CRM rendszereknek a hatékonyságot kell növelnie, praktikusan valamilyen extra módon segítenie kell a kereskedők munkáját. (A puszta adminisztráció nem segítség. Sőt.) A B2C CRM rendszerek például automatizálhatják a sok kis vevő elérését, jelentős munkaidőt takarítva meg. A B2B CRM rendszereknek információval, munícióval kell ellátnia a kereskedőket, hogy a konkurenciát le tudják győzni. És egyáltalán – olyan szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, amelyeket a Google, Facebook, Outlook rendszereken szocializálódott felhasználók megszoktak. Ilyen rendszer felépítéséhez sok-sok kreatív ötletre és több tízévnyi fejlesztőmunkára van szükség.
Mindezidáig a Google egy-egy keresésre weboldalak halmazával válaszolt, de nem tudta, hogy a keresett “Tóth Orsi”, a “Laibach” zenekar, vagy “Dien Bien Phu” kicsoda-micsoda. Úgy nézem ez egy ideje nem így van. A Google elkezdte felépíteni a saját kartotékrendszerét a legfontosabb dolgokról. A megszokott találatlista mellett jobb oldalon szerencsés esetben már ott virít az illető dolog adatlapja, 
Az autókereskedők régóta tudnak valamit, amit én csak az utóbbi években tanultam meg. Egy új autót sosem úgy adnak el, hogy mennyi hihetetlen munkaóra van a csúcsmotor kifejlesztésében, hogy az áttételben és az elektronikában milyen zseniális mérnöki újítások vannak. Sokkal inkább megmutatják, hogy itt ha az ülést felhajtják, van egy praktikus kis rekesz, ahol elfér egy pisztoly meg egy szendvics és van aux bemenete a zenekonzolnak. Mindig néhány olyan funkciót mutatnak, ami a termék minősége, teljesítménye, zsenialitása szempontjából elhanyagolható, de ami a vásárló számára nagyon könnyen megérthető kényelmi szolgáltatás. És a dolog működik. Autót választunk és veszünk az alapján, hogy melyikre tudjuk rácsatlakoztatni a telefonunkat, vagy melyiknek tetszik jobban a kárpitja. Mintha szerelmes kiscsirkék lennénk, képesek vagyunk egészen komoly dolgokban is a vadállati ösztöneinkre támaszkodni a racionalitás helyett.
Ahogy Szabi is mondta, csak nagyon kevés olyan ikon van, amelyek magyarázat nélkül is megállják a helyüket. Ilyenek a kis ház vagy a nagyító, és ezzel szinte vége is van a felsorolásnak. Az összes többi ikon inkább arra szolgál, hogy az adott funkció megtanulása után meggyorsítsák a felismerést és a kiválasztást az egymás mellett sorakozó többi funkció közül. A régóta használt ikonjaink bizonyára nem mondanak sokat az új felhasználóknak, ami nyilván alaposan megnehezíti szegények első lépéseit. Az aktuális újratervezés egyik fontos – de nem egyetlen – lépése a legfontosabb ikonok közérthetőbbekre cserélése. Aki használt facebookot, vagy bármilyen közösségi vagy üzengető alkalmazást, az jól ismeri a hozzászólás ikont, csakúgy a csíkos menü ikont, ami az összes egyéb funkciót tartalmazza az aktuális kontextusban. Ezek felirat nélkül is azonnal felismerhetőek, ami az általános kinézetre is jótékony hatással van. Mostantól fokozottan építünk arra, hogy felhasználóink más hasonló rendszereket napi szinten használnak.
Érdekes, hogy az alkotói válság ismert fogalom, míg ennek ellentettjére nincs is jó kifejezésünk. Pedig szükségem volna rá, mert idegesítően hosszú szünet után ismét nagy kedvem van izgalmasabb feladatokat megoldani. Lehetőségeim hálaistennek számosak, azt se tudom hirtelen, hogy melyik kedves régi ügyfél igényét vegyem előre, és melyiket kárhoztassam várakozásra. Az elmúlt napokat mindenesetre a hirdetéskezelő alrendszerünk továbbfejlesztésével töltöttem, ami után szebb és gyorsabb lett néhány kritikus képernyő. Megállás nincsen, mert minden, amire jutottam csak még újabb jó ötleteket adott, szóval szó sincs elégedett hátradőlésről. Van viszont finom adrenalin és bevétel, ami pont jól jön az új év elkezdéséhez 😉
A vállaim egy kicsit szélesebbek, a hajam kicsit rövidebb mint tavaly ilyenkor, megtanultam néhány új dolgot, már nem hiszek el mindent mindenkinek, de mégis: vagyok a férfi aki voltam. Csakúgy a szoftver: a koncepció, a lényeg a kezdetek óta változatlan, akkor is, ha a kinézet, a funkciók apránként követik a kor változásait. Vannak, akik ránk unnak, vannak akik belénk szeretnek – az emberek már csak ilyenek. Hiába tervezzük egy életre – egy szoftver életciklusa a vállalatok gyakorlatában átlagosan alig 3 év. Fáj a szívünk a veszteségekért, akkor is ha szépen prosperálunk, de itt vagyunk és jók vagyunk.
Nem is tudom hanyadik kávét iszom már, mégis alig tudom az autót a két szaggatott fehér vonal között tartani. Aratásra megyünk, most készültünk el azzal a szép CRM rendszerrel, ami segít majd hatalmas traktorokat és öntözőrendszereket eladni a helyieknek. Maga a bevezetési munka klasszikusan rövid volt, ahogy a döntéshozatal viszont klasszikusan hosszú. Ez egyrészről zavar, mert borzasztóan türelmetlen vagyok, másrészről viszont inspirál, mert szívesen fektetek akár nagyon sok energiát dolgokba, abban a 
Feje tetejére állt ez a világ, tudom jól már régóta. Mostanában például a múltból válik jelen. Az a traktoros cég, azok a nyomdák, azok az irodaházkezelők és egyéb társaságok, akik tavaly húzták halasztották a szoftver vásárlást, és inkább csak bájos aszisztensemet figyelték egy-egy bemutató közben – nos ők szinte mind visszatértek és viharsebesebesen üzletet kötöttek velem. Sőt, tovább megyek – nem egy friss példám van olyan esetekre is, amikor az év elején felmondott ügyfél visszatér, hogy elnézést meg minden, igazából nagyon is tetszik nekik a dolog, csak akkor nem volt elég pénzük, más volt a csapat, más volt a helyzet, de most megint kellek. Egyik szemem nevet, de a másik sír. Miért, miért, miért kell összekuszálni a dolgokat állandóan? Miért nem lehet egyszerűen normálisan gyorsan intézni a dolgokat, mindent a maga idejében, halogatás és dráma nélkül. Bárhogy is van, profi vagyok, viszonzom a bizalmat, megcsinálom a munkát. Hiába nehéz – teszem a dolgom.
Opteamus BLOG 