Az autókereskedők régóta tudnak valamit, amit én csak az utóbbi években tanultam meg. Egy új autót sosem úgy adnak el, hogy mennyi hihetetlen munkaóra van a csúcsmotor kifejlesztésében, hogy az áttételben és az elektronikában milyen zseniális mérnöki újítások vannak. Sokkal inkább megmutatják, hogy itt ha az ülést felhajtják, van egy praktikus kis rekesz, ahol elfér egy pisztoly meg egy szendvics és van aux bemenete a zenekonzolnak. Mindig néhány olyan funkciót mutatnak, ami a termék minősége, teljesítménye, zsenialitása szempontjából elhanyagolható, de ami a vásárló számára nagyon könnyen megérthető kényelmi szolgáltatás. És a dolog működik. Autót választunk és veszünk az alapján, hogy melyikre tudjuk rácsatlakoztatni a telefonunkat, vagy melyiknek tetszik jobban a kárpitja. Mintha szerelmes kiscsirkék lennénk, képesek vagyunk egészen komoly dolgokban is a vadállati ösztöneinkre támaszkodni a racionalitás helyett.
A szoftveriparban sincsen ez másképp. Még a sokat próbált döntéshozók is képesek szinte mindenről megfeledkezni, ha meglátják a számukra oly kedves és kényelmes statisztikákat, grafikonokat. Hiába tudják, hogy a szoftver elsődleges feladata az üzletmenet támogatása, hiába tudják, hogy a működés kulcsa a munkafolyamatok minél kézreállóbb leképezése, ösztönösen mégis a grafikonok és statisztikák alapján fognak ítéletet hozni. Én pedig hiába vagyok büszke az egyedi kereső képességekre, a kreatív funkciókra, a beépített ötletekre, eltemetem magamban a mérnököt, felveszem a nyakkendőmet, és mutathatom az Opteamus színes grafikonjait. Ösztönemberek, akik vagyunk…
Opteamus BLOG 