Szerintem iszonyatosan jó

Aki a kommenteket is olvassa, annak feltűnhetett, hogyan alakul kis románcunk Tari Lacival. Blogunk mondhatni máris elérte célját, mert személyében nemhogy érdeklődőt, de minden bizonnyal vevőt is találtunk. Maga a blog mint műfaj ráadásul meg is ihletett mindkettőnket, így mostantól itt helyben nyomon követheted, hogy mire jutunk egymással, hogyan vezetünk be egy Opteamust élesben, és ha minden jól megy, hogyan használják majd azt. Én posztolok, ők kommenteznek, te pedig kukkolod. Hát akkor: showtime!

Laci és bájos kísérője Viktória már el is látogattak hozzánk a Benczúr utcába, és végigültek egy standard Opteamus bemutatót. Fehér ing, nyakkendő, dekoltázs, kávé, kóla, minden ahogy kell. Nyilván egyikünk életében sem ez volt az első alkalom, mindnyájan láttunk már CRM rendszereket. Viki például egy nagyobb sales szervezetben dolgozott az X termékkel, így konkrét vágyakkal érkezett hozzánk, hogy mit szeretne és mit nem… A miatt sosem aggódom, hogy ne tudnék akárkinek újat mutatni – van egy két egyedi képessége a szoftvernek, amik nem csak ügyesek, de látványosak is. Maga a show mindig szórakoztató.

Megnéztük, hogy a keletkező dokumentumok, tipikusan az ajánlatok és szerződések hogyan tárolódnak és hogyan kereshetőek vissza. Elcsodálkoztunk, hogy a folder rendszer korlátait hogyan haladja meg az Opteamus, hogyan találunk meg egy anyagot (cetlit) bármely dolog irányából, amelyhez köze van. Ugyanaz a szerződés látható minden szerződő fél, minden vonatkozó termék, minden benne szereplő személy vagy projekt adatlapjáról elindulva – és nem kell találgatni többé, hogy ezek közül melyik folderbe tettük annak idején. Viki eredeti vágya annyi volt, hogy legyen végre egy jól kereshető memo mezője a cégeknek, ahová bármit fel tud jegyezni – hát ez mi a cetlizős koncepcióval, a magyar nyelvű okos keresésünkkel és a szinonímák használatával jócskán túlteljesítettük. "Szerintem iszonyatosan jó" – mondta ki hamarosan.

Megnéztünk persze még egy csomó mindent, a riasztásokat, a feladatkiosztást, a reakciókat, amíg el nem jutottunk odáig, hogy az Opteamus minden funkciót tud, amire az aktuális feladathoz szükség van, és némelyiket minden várakozáson felül. Gyors árajánlatkérés és még gyorsabb alku után elviekben meg is kötődött az üzlet, lehet aláírni a sokoldalas előfizetői szerződést és a jövő hét kedden kezdjük is munkát az első interjúval. Ami azt illeti, pontosan ezt gondolom papírformának. Az Opteamus egész megközelítése az egyszerűségre és gyorsaságra törekszik. Haladó, ügyes képességekkel bíró szoftvert csináltunk, ugyanilyen vevőknek. Tengernyi energia van beletéve, hogy örüljenek neki a felhasználók – lelkesedést és gyors döntéshozatalt várok cserébe mindenkitől. Tari Laci és Viki részéről ezt megkaptam – és ha nem is tudják, de engem ez mindennél jobban motivál. Rajongj értem és én mindent megadok neked. Ilyen egyszerű.

Közzétéve: gergelyhoppan

Én vagyok az Opteamus rendszer büszke apukája.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: