Ma ültünk egymás mellett édeskettesben – egyikünket ez nagyon inspirálja, másikunkat kicsit hátráltatja – az irodában. Tesszük a dolgunkat, már-már gépiesen, bejövő kérések rögzítése, hibák javítása. De ma igazán nagy feladatot találtam Neki. Bizony! Imádom, ha egy hiba nálam jön ki először. Ez jó nekünk, jó a felhasználónak. Inkább nálunk jöjjön ki, mint a nyájas olvasónál – akarom írni, a kedves Opteamus felhasználónál.
Szóval a mai délutánunk úgy telt, hogy én tálaltam a hibát, amit órákon át őrizgettem csak neki, ő pedig megpróbálta – szintén órákon át – kibogozni a baj eredetét. Egyre rondább és hosszabb hibaüzeneteket kapott a megoldási folyamat során, és ami döbbenetes volt számomra, egyre nagyobb elégedettséggel nyugtázta a már teljes képernyőt betöltő errorleírást. Amikor ezt írom, még nem oldotta meg száz százalékosan, de arcán látszik – ilyenkor kérdezni nem merek – hogy bizony, ő már látja a kiutat. Jó vadászhoz méltón becserkészi azt a vadat és amikor eljő a pillanat, elégedetten leteríti. Hát ilyen ő, ezért lehet kedvelni. Néha… 😉
Opteamus BLOG 