Iparági divatok

menu.PNGEgyéni megoldásoknak addig van csak értelme, amíg izgalmasabbat, jobbat tudunk csinálni, mint a többiek. Húsz éve például az elsők között voltunk, akik a gyorskereső funkciót olyan fontosnak tartottuk, hogy a képernyő tetejére tettük. Mostanra gyakorlatilag minden alkalmazás ezt teszi. Ahogy telik-múlik az idő, ehhez hasonlóan a felhasználói felület szinte minden elemére kialakul valamifajta iparági közmegegyezés. Ezt követően az egyénieskedés már kifejezetten káros, hiszen nem taktikus a saját felhasználóinkat kizökkenteni a megszokásból (lásd: “Ne törd a fejem”). Olyannyira így van ez, hogy még a legnagyobbaknak sem ciki a versenytársakkal gyakorlatilag megegyező UX megoldásokat alkalmazniuk, amint azok látványosan beváltak és elterjedtek. 

Nálunk is eljött az idő, hogy megújítsuk képernyőink tetejét, és a mostani szokásoknak megfelelően beemeljük a jobb felső sarokba a “beállítások” és az “értesítések” funkciókat, ez utóbbin kis piros körben jelezve az olvasatlan értesítések számát.

footer.PNG

A kedvencek is fix helyet kaptak, ahogy az böngészőkön megszokott, egy opcionális második sorban. (Ráadásul, összeolvadtak a megszüntetett aktuálisokkal, tovább egyszerűsítve az életet.) Mindez persze tetszőleges szélességben működik, szóval mobilon vagy widescreen monitoron egyaránt csinos. Mostantól mindegy, hogy Facebook, Outlook, Youtube vagy Opteamus felhasználó vagy, a képernyőd jobb felső sarka ismerős lesz 🙂

Közzétéve: gergelyhoppan

Én vagyok az Opteamus rendszer büszke apukája.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: