Divat a lapos

Egyszerűek vagyunk, úgy tűnik könnyebben megbirkózunk a lapos dolgokkal, mint azokkal, amelyeknek több kiterjedése van. Mostanában új erőre kapott például a lapos föld elmélete, és ami minket különösen érint, az alkalmazások képernyőin ellaposodó vezérlő elemek.

Opteamus rendszerünkben a kis ikonokat ennek megfelelően már évekkel ezelőtt laposra cseréltük, ahogy azt a Trendvadászat cikkben meg is írtuk. Most a nagy gombok kerültek sorra. Ezeket anno kifejezetten az ipari nyomógombokról mintáztuk, hogy jól láthatóan “kiemelkedjenek” a síkból, így keltsék a megnyomhatóság érzetét. Az új trend szerint inkább a feliratoknak és az elhelyezkedésüknek kell utalnia a funkcióra, így ebbe az irányba haladtunk mi is.

Az első ábrán jól látszódnak a jobb oldali lapos (szürke) ikonok, ugyanakkor a jobbra és balra mutató nagy kék gombok még a régi iskolát követik:

regiprevnext.PNG

Az újratervezés eredményeképpen a 3d rajzolt gombok teljesen kilapultak, szép nagy négyzetekben szép nagy feliratok vették át a helyüket. Az egér rámozgatásával a teljes négyzet sötétebb kékre vált, és láthatóvá teszi, hogy sokkal nagyobb terület kattintható, mint maga a nyíl és felirat. Sőt, a nyilak sem rajzok többé, hanem emojik, így még egyszerűbb, még gyorsabb ez a megoldás, mint az előzővolt. Jó munkát kívánunk hozzá!

ujprevnext.PNG

Közzétéve: gergelyhoppan

Én vagyok az Opteamus rendszer büszke apukája.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: