CRM Pilvax

Már egy jó nappal előtte olyan izgatott voltam, mint egy középiskolás a nagydolgozat előtt. Illetve nem is. Ez inkább olyan randevú előtti izgalom volt, mert amíg egy jól megírt nagydolgozat legfeljebb megerősíti az eddig is kiérdemelt jegyet, addig egy jól sikerült randevú teljesen új távlatokat nyit meg. A legújabb Opteamus fejlesztések eredményét akartam megmutatni régi lelkes ügyfeleinknek, és a show forgatókönyvén dolgoztam. Az elmúlt másfél évben minden fejlesztés, amit az Optin végeztünk, a PRAKTIKUM jegyében zajlott. Ami praktikus azt szeretik és használják az emberek. Ami nem praktikus, azt utálják mint a kukoricagölödint és nem hajlandóak használni, még akkor se, ha a főnökük súlyos pénzeket fizetett érte. A praktikum a különbség a mostani okostelefonok és a régi ericssson készülékek között. Először arra gondoltam, hogy a mosópor-reklámok mintájára meg kellene mutatni, hogyan mossa a ruhát a régi rendszer, és hogyan mos a legújabb Opteamus CRM. Két kivetítővel és két lánnyal a színpadon nagyon látványos lenne megszámolni, hány másodperccel gyorsabban és mennyivel kevesebb kattintással győz az új verzió. Praktikus megfontolásokból aztán a grandiózus színpadképről letettem, és egyszemélyessé alakítottam az előadást. Végül is, mindenki pontosan tudja, hogy az Ő opteamusa hogyan működik, a viszonyítási alapot nem kell újra megmutatni. Legyen inkább egy-egy életszerű cselekménysor, amit magyarázattal meg nem szakítva, teljes sebességgel csinálok meg, majd utána lassított felvétel szerűen lépésről lépésre kiemelem és megmagyarázom azokat az új képességeket, amik lehetővé tették a példátlan gyorsaságú végrehajtást. Példának okáért: Dr.Szabó Ursula klinikavezetővel névjegykártyát cserélek, majd felhívom telefonon, aztán azonnal küldök neki egy standard árajánlatot.

Hát, akik tegnap este eljöttek, láthatták milyen látványosra sikerült az előadás… A többiek meg hadd sírjanak.

Közzétéve: gergelyhoppan

Én vagyok az Opteamus rendszer büszke apukája.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: