Santorinin kezdődött

Ez a történet Santorinin kezdődött. Tudod, ez az a kis görög sziget, ahol az ablakokat és a bútorokat kékre festik. Minden görögországi prospektus ezekkel a képekkel reklámozza magát, de ez valójában csak ennek a szigetnek a sajátja. Máris elkanyarodtam… Szóval minden nyaralásra elviszek magammal egy könyvet, amiről azt gondolom, érdemes tiszta fejjel elolvasnom. Ezen a nyáron Bill Gates könyvét vittem magammal, az volt a címe, hogy “Üzlet @ gondolat sebességével”. Világéletemben Oracle rendszerekkel dolgoztam, nagyon kíváncsi voltam, mit tud mondani Larry halálos ellenfele a másik oldalról. A könyv arról a triviális felismerésről szólt, hogy immáron a számítógépek és adatbázisaik összeköthetőek, és készíthetőek olyan rendszerek, amelyek egy válallat minden részéről elérhetőek. Hát ez nem volt már akkor sem valami forradalmi gondolat, pláne nem úgy, hogy Gates olyan példákat tett mellé, hogy náluk a Microsoftnál már az új dolgozók jelentkezését és az irodaszerek vételezését  is ilyen “forradalmi” módszerekkel oldják meg. “Drótozd be a vállalatod” – sulykolta a szerző, amivel viszont elgondolkoztatott…

Akárhogy is magától értetődő volt mindez, a könyv mégis olyan magával ragadó stílusban, a konkrétumokon nem leragadva, annyira víziószerűen adta elő mindezt, hogy morfondírozásra késztetett. Ok, legyen. Drótozzuk be a vállalatunkat. Legyen egy rendszerünk, ami nem csak ezeket a dedós funkciókat, de ezeknél jóval többet ellát. Legyen egy rendszerünk, ami MINDEN adatot képes tárolni, kezelni és visszakeresni, amit csak cégen belül kezelünk. Tegye mindezt BÁRHONNAN elérhetővé. És tegye mindezt úgy, hogy ne legyen gyűlöletesen bonyolult a használata. Mindenünk megvan ehhez. Vannak mindennél gyorsabb számítógépeink. Vannak Oracle adatbázisaink, amik szöveget, számot, lobot, bármit tudnak tárolni. Van internet, vannak böngészők, biztosított a szabványos elérés. Van temérdek programnyelvünk és programgenerátorunk. Mégis tehetlenül állunk egy olyan triviális feladat előtt, hogy az íróasztalunkon heverő cetlik tartalmát egy normális rendszerben tároljuk. Egyetlen rendszer sem tudja még csak meg sem közelíteni, ahogy a fejünkben mindezt megjegyezzük és előhívjuk. Vannak célrendszereink, amik a számokat és rublikákat kezelik, vannak dokumentumkezelőink, amik a dokumentumainkat, de ezek az egyszerű cetlik kifognak mindegyiken. Nincs egy rendszerünk, amivel a cetlikre leírt tudásunkat olyan könnyedén tudnánk kezelni, mint azt a fejünkben tesszük.

Ok. Tervezzünk egy rendszert, ami képes kezelni azokat az adatokat is, amelyeket még senki. Kezdjük mondjuk ezekkel az ominózus cetlikkel az asztalomon, amiket sosem tudtam sehová betáplálni, hiába is használtam akármilyen szoftvert. Hogy nézne ki az az adatmodell, ami egy strukturálatlan szöveget tárolni képes? Egyáltalán, miféle információ bújik meg egy cetli szövegében? Példát venni egyetlen rendszerről tudtam: a saját fejemről. Hogyan is gondolkodom a világról? A világ számomra fontos DOLGOKBÓL áll, amelyekről számtalan CETLI szól. Eszembe villant az öreg Dave Ensor tanítása is az ultimate adatmodellről, ami mindössze két entitásból állt: a VALAMI és a hozzá N:N kapcsolódó TULAJDONSÁG entitásokból. A fehérre meszelt szoba kék ablakán a medencére néztem, elővettem a kockás jegyzettömböt és elkezdtem felrajzolni az adatmodellt, ami leképezi akár az egész világot. Ezzel a mozdulattal kezdődött meg az Opteamus rendszer tervezése…